Elnöki köszöntő  
Kedves Látogató!

kucseratamas.jpg

Szeretettel köszöntöm a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) honlapján.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége a magyarországi felsőoktatási intézmények által szervezett doktori képzésben részt vevő hallgatók, a doktori abszolutóriummal rendelkezők, azaz a doktoranduszok, illetve a doktorjelöltek – az alapítói célokkal egyezően és az alapszabályunk szerint is a demokratizmus, a pluralizmus, a hozzáértés és a nyíltság elvei szerint felépülő és működő – érdekképviseleti szervezete, továbbá olyan szervezet, amely révén a doktoranduszok támogatják az ifjúság életvezetési ismereteinek fejlesztését.
A DOSz 1994-ben alakult és 2000 óta a Felsőoktatásról szóló törvényben is nevesítetten szereplő szakmai-érdekképviseleti szervezete a hazai doktori képzésben részt vevő doktoranduszoknak, doktorjelölteknek.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége világnézetileg semleges, de nemzeti elkötelezettségű szervezet, így szervezetünk a társadalmi és tudományos haladásért munkálkodva a hétköznapokban – közhasznú tevékenységén keresztül – az össztársadalmi szinten megvalósuló közjó létrehívásában kíván részt venni, illetve együttműködni minden hasonló elkötelezettségű szervezettel, szerveződéssel, személlyel.

Budapest, 2010. január 1.

Bízva a jövőbeni közös munkában, üdvözli:

Kucsera Tamás Gergely

elnök

Doktoranduszok Országos Szövetsége

 

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozás módosítása

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Doktorandusz jogsegély-szolgálat
Hallgató Ügyvédje
Oktatási Jogok Biztosa

Doktoranduszok
a XXI. századi Magyarországért

Partnerünk az e-tudomány

Az E-tudomány.hu honlapon publikációs felület működik, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával